Bejegyezte: Orsi
Biztosan előfordult már veletek is, hogy megálltatok egy helyen, és úgy éreztétek, megérkeztetek. Valami megmagyarázhatatlan, leírhatatlan, varázslatos érzés kerít ilyenkor a hatalmába, és visszacsábít. Velünk ez történt a mai nap.
Borongósan indult a reggel március elsején, szemerkélő esővel. Mi azonban nem azért jöttünk, hogy a szobánkban üldögéljünk, hanem hogy körülnézzünk, eladó házakat keresve. A biogazdaság éttermében olasz reggelit fogyasztottunk svédasztalról. De nem ám csak az olaszoknál szokásos kávé-cornetto kombóval "szúrták ki a szemünket", hanem volt ott minden, mi szemnek s szájnak ingere! A sajtok, a joghurt, a vaj mind a biogazdaságból származtak (a díjnyertes friss ricottájuk mennyei volt!), a péksüteményeket, kekszeket, a sonkákat, szalámikat, a mézet is a környékből szerezték be. Frissen préselt almalé és gabonapehely egészítette ki a választékot. És természetesen volt kávé és cappuccino is, amit ott helyben, külön a számunkra főztek.
A finom és bőséges étkektől eltelve "legurultunk" a falu főterére, ahol megtöltöttük kulacsainkat a csobogóból. A főtéren már zajlott az élet, itt van ugyanis a falu két vendéglátó egysége (alias bar), néhány lépcsősorral föntebb pedig a Municipio, a helyi közigazgatási hivatal (önkormányzat) épülete, amely egyben közösségi tér is. A főtérről az információs táblákkal kijelölt, Anversa helytörténetét bemutató sétaúton indultunk el. A girbegurba, lépcsős, kockaköves utcácskák mind rendezettek, tiszták, a házak homlokzatai többnyire halványsárgára vakoltak, néhol az eredeti kőfalakat is láttatva. A főutcán, a Corso Raynaldo D'Anversa-n belebotlottunk egy pékségbe, a Panificio Anversa pici üzletébe, ami közvetlenül a sütödéből nyílik. Vettünk is rögvest a díjnyertes pizza rossa-ból, az olívaolajjal készült, paradicsomszószos pizzakenyérből, és egy omlós, csepp formájú, csokis-kandírozott narancsos kekszből is — bebiztosítva magunkat az egész napos kirándulásra.
A főtér kútja, a Panificio-val szemben levő kilátópont lélegzetelállító látványa, és az egyik régi városkapu
Az utcákon barangolva időnként meg kellett álljunk, olyan elbűvölő volt egy-egy kapualj, bejárat, lépcső vagy kőfaragvány. Bár a házak nagyon egyforma színűre vakoltak, a bejárati ajtók, a kapuk kőkeretei, és a kopogtatók (!) egyedivé, megjegyezhetővé teszik őket. És sok helyen csobognak a közkutak, mint foglalt források.
Orsi mögött a Majella hegység gerince,
előtte (nem látszik) az a bizonyos vendesi táblás ház...
Eladó házakat is láttunk bőséggel, de egyiknél sem tudtuk azt mondani, hogy megvennénk. Aztán elérkeztünk egy útkereszteződéshez, ahonnan a völgybe indul le a kijelölt sétaút, és kicsit kiszélesedik, hogy ismét elámulhassunk, milyen szép is a kilátás a Sagittario-patak völgyére, és a szemközti hegyekre, ahol a San Michele-hegy gerincén Castrovalva házai ülnek, mint sas a fészkében, kicsit távolabb, oldalra tekintve pedig a Majella-hegység kétezres, havas sipkájú csúcsai látszanak.
Itt éreztük mindketten azt, hogy ide még vissza kell térnünk, ezt a látványt örökké tudnánk nézni... És a hátunk mögött, egy ház kapuján kint volt a vendesi (eladó) felirat, két telefonszámmal. Lefotóztam gyorsan, hogy majd másnap Sarát megkérjük, érdeklődje meg az ingatlan árát nekünk.
Utunk ezután a patakvölgybe vezetett, ahol egy kis hídon átkelve megérkeztünk a WWF által fenntartott botanikus kertbe (Oasi WWF Sorgenti del Cavuto), amely egy látogatóközponthoz kapcsolódik. A Sagittario-patak völgye (Gole del Sagittario) bioszféra-rezervátum, amely az itt élő különleges növény- és állatvilág, valamint a geológiai értékek védelmét és bemutatását szolgálja. A botanikus kert mindenki számára nyitva van, piknikező helyet is kialakítottak a patak partján. Innen több jelzett túraösvény is indul, mi a Castrovalvát is érintő körutat választottuk: a 19-est felfelé, visszafelé pedig a 18-as számút. Utóbbinak egy szakasza geológiai tanösvény.
A kezdetben meredek út idővel szelídebbé, lankásabbá válik, több helyről csodás panorámát kínálva Castrovalva festői házaira. Castrovalva közigazgatásilag egyébként Anversa része, mindössze 37 állandó lakossal, 810 méterrel a tengerszint felett, egy meredek sziklagerincen őrködik a völgyben vezető út fölött. Nevét Maurits Cornelis Escher holland képzőművész tette ismertté 'Castrovalva' című, 1930-ban készített litográfiájával. A helyszínt, ahonnan a kép készült, táblával meg is jelölték. A faluba nem sokkal dél után értünk fel, teljesen kihaltnak tűnt, és mintha az idő is megállt volna...
Castrovalva és a Colle San Michele gerince. Mögötte a Pizzo Marcello 1437m magas csúcsa, ennek a hátterében a Colle del Tuppo 1667m és a Monte Mezzana 1791m vonulata...
Hamar bejártuk a romantikus, girbegurba utcácskákat, időnként már a nap is kisütött. Tovább mentünk a gerincen, elhaladtunk egy meteorológiai állomás és a San Michele kápolna mellett, végül kiértünk egy kereszttel megjelölt kis csúcsra. Innen volt csak páratlan a panoráma a környező, zord hegyekre, és a gerinc alatt kétoldalt húzódó, mély szurdokvölgyekre! Elképzeltük, milyen lehet innen az éjszakai, csillagokkal teli égboltot csodálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése