Bejegyezte: Orsi
Várt ránk egy hosszú út hazafelé, telve bizonytalansággal, de rengeteg jó élménnyel, szép reményekkel.
Reggel búcsút mondtunk a biogazdaságnak, a tulajdonos Nunzionak és családjának, valamint Orsinak és Tominak, akikkel előző este ismerkedtünk össze (lásd előző bejegyzésünket). Elindulás előtt még vásároltunk a gazdaság "kisboltjában" kétféle pecorino sajtot.
Tíz órakor találkoztunk Anversa főterén Sarával, az ingatlanossal, aki sajnos azzal fogadott bennünket, hogy nem sikerült találkozót megbeszélnie az általa számunkra ígért ingatlan tulajdonosával. Ajánlotta viszont a videómegosztó csatornáját, ahová épp aznap készült föltenni az ingatlanról készült videót. Elmondtuk neki, hogy mi is kiszemeltünk egy másik eladó ingatlant, és rákérdeztünk nála, hogy felhívná-e a kapura kitűzött telefonszámot. Készségesen felhívta, de nem vették fel a telefont. Utána még bementünk a bárba, hogy az ott dolgozó helyiektől is megkérdezze, ismerik-e annak a háznak a tulajdonosát. Valami rémlett nekik, de sajnos nem tudtak segíteni, a tulaj nem odavalósi, mondták. Így nem tudtuk meg, hogy mekkora a ház, és mennyiért adják.
Sara kedvesen felajánlotta, hogy elvisz minket Sulmonába, és ott a központban ki is rakott minket. A tervezett vonat indulásáig még volt két óránk, amit városnézéssel töltöttünk.
A város hatalmas méretű főterén, a Piazza Giuseppe Garibaldi-n épp a szombati szokásos hetipiacba futottunk bele, alaposan körül is néztünk hát. Zöldség és gyümölcs a nagyon kora tavaszhoz képest elég gazdag választékban volt (láttunk például cukkinivirágot is, amit kirántva esznek). Ezen kívül volt halas stand (frissen, a tengerről hozzák az aznapi fogást), füstölt húsáru, sajtok, és a helyi lacikonyha, a porchetta sütöde is képviseltette magát. A porchetta egy fűszeres páccal kezelt, göngyölt császárhús, alaposan átsütve, grillezve. Vékonyra szeletelve szendvicsbe töltik, és nincs piac eme remek étek nélkül.
Volt még a piacnak egy zsibvásár része is, mindenféle konyhai eszközt, textileket, ruhát és cipőt is árusítanak. Elég nagy volt a forgatag, ez erős kontrasztban állt az érkezésünkkor tapasztalt kihaltsággal. Vásárolni nem szándékoztunk, így mi most épp csak körülnéztünk.
Bekukkantottunk még a tér sarkán álló San Filippo Neri templomba, és körbejártuk a piciny San Rocco-kápolnát. A tér jellegzetes építménye a középkori vízvezeték, az acquedotto medievale itt fennmaradt szakasza, sokszor szerepel a városról készült fotókon. A főtéren szokták mgrendezni a Giostra Cavalleresca-t, a lovagi játékokat, amelyhez korabeli jelmezes felvonulás is társul. A reneszánsz korban népszerű játékokat 1995-ben elvenítették fel ismét, és azóta minden évben július utolsó hétvégéjén tartják, máig töretlen sikerrel.
Sulmona (ókori nevén Sulmo) leghíresebb szülötte Ovidius, a római költő, akiről többek között a sétálóutcát is elnevezték (Corso Ovidio), de szobrot is állítottak a tiszteletére. Kicsit még bolyongtunk a városka kockakővel kirakott utcáin – megfigyeltük, hogy a régi városrészek címereit fehér mészkő kockákból "rajzolták bele" a kövezetbe.
Kényelmes tempóban lesétáltunk a vasútállomásra, ami gyalogosan fél órányi távolságra van a városközponttól. Megállnak itt a városi és a helyközi buszok is, de nekünk most belefért a séta. Az állomáson még vettünk a restiben egy-egy nagy szelet pizzát. A völgy gyönyörű vad felhőkkel, fényekkel és egy reményt keltő szivárvánnyal búcsúzott tőlünk. Elvonatoztunk Róma Tiburtina pályaudvarig (hatalmas az a pályaudvar!), ott átszálltunk egy másik vonatra, ami kivitt minket a Fiumicino reptérre, majd egy másfél órás eseménytelen repülőút után, éjfél körül haza is érkeztünk.
A következő napokban sokat beszélgettünk az élményeinkről, és egyetértettünk abban, hogy Anversában nagyon el tudnánk képzelni a nyugdíjas éveinket, addig meg a nyarainkat. A kiszemelt ház nagyon birizgálta a fantáziánkat, de sajnos Sarát hiába kérdeztük, annyit válaszolt csak, hogy azóta sem sikerült felhívnia a tulajdonosokat. Nem hagytuk annyiban, megkértük Orsit, hogy hívja fel nekünk az egyik telefonszámot. Orsi sikerrel járt, és küldte is rögtön az infókat WhatsAppon keresztül. Kaptunk egy videót a ház belső tereiről, majd az egyik tulajdonos (mint kiderült, egy testvérpár a ház tulajdonosa) email címéről érkezett egy halom felmérési rajz, régi adásvételi szerződés másolatok, és a ház felújításával kapcsolatos dokumentumok. A videó alapján a belső tér már nem nézett ki olyan tiptopnak, mint a homlokzat, és kiderült, hogy sokkal nagyobb, mint amilyennek gondoltuk. Jól meg is lepődtünk, mert a ház egy nagyon érdekes egyveleg: az utca felőli rész újabb – ezt nagy részben felújították, a hátsó rész viszont jóval régebbi, talán középkori eredetű, gyakorlatilag egy barlanglakás.
Az árat, amit kértek érte, 45.000 eurót, én kicsit sokalltam, és többször meg kellett, hogy nézzük a videót, hogy el tudjuk képzelni, milyen is lenne itt lakni. Első ránézésre, bevallom, én visszakoztam az egésztől, de Zoli rögtön belelátta, hogy milyen klassz, különleges belső teret tudnánk kialakítani magunknak. Sőt, akár egy külön bejáratú vendég apartmant is leválaszthatunk könnyedén, nem kell rögtön az egészet felújítanunk. Mert felújítás akad még bőven, ez egy kicsit több, mint szerkezetkész állapotú ház – például nincs benne fürdőszoba, és fűtés sem – csak egy szép, új, nyitott kandalló a konyhában. És persze a páratlanul szép kilátás! Szóval nem hagyott minket nyugodni ez a ház, minden hátrányával együtt sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése