Házvásárlás 1.: Olcsó olasz ingatlant tessék!

Bejegyezte: Orsi

Bizonyára furdal már sokatokat a kíváncsiság, hogy hogyan is jutott a birtokunkba végül az anversai ház. Most összeszedjük, hogy nálunk hogy zajlott az adásvétel folyamata. Tisztában vagyunk vele, hogy nincs két azonos szituáció, ezért lehetnek eltérések a folyamatban, de az alap metódus szerintünk nagy vonalakban megegyezik minden olasz ingatlan vásárlásánál.

Ott hagytuk abba a történetünket, hogy kaptunk a tulajdonosoktól (Fabiótól és Emanuelétől) egy csomó olyan információt, ami azt bizonyította, hogy ők a tulajdonosok, és megkezdték az ingatlan felújítását, rendelkeztek hozzá a szükséges engedélyekkel. Kaptunk egy építész által készített felmérési alaprajzot és metszeteket is a házról – igaz, nem túl nagy felbontásban. Volt még egy, a háziak által a ház belsejében készített videófelvételünk is. Ezeket március közepén küldték el nekünk emailben, egyben az eladási árat is meghatározták, ami a magyar ingatlanárakhoz képest nem volt sok. Hozzátették, hogy az adásvétel lebonyolításának teljes költsége (ingatlanközvetítő bevonása, tolmácsolás, közjegyző díja, illetékek) minket, vevőket fog terhelni – ez Olaszországban mindenhol így van.

Pár nap gondolkodás után, március 20-án visszaírtunk nekik, hogy a település, és a ház elhelyezkedése nagyon megtetszett nekünk, de az árat sokalljuk, mert a látottak alapján még sok munka van hátra a belső kialakítás terén. Felajánlottunk, hogy ha egy valamivel kisebb összegben meg tudnánk egyezni, akkor azt 2 hónapon belül ki tudnánk fizetni. (Azt még nem tudtuk, hogyan, de úgy döntöttünk, hogy egyszerre csak egy problémával foglalkozunk.) A levelezést olaszul folytattuk, fordító alkalmazás segítségével, és reméltük, hogy nem "megy félre" az, amit mondani akartunk. Izgatottan vártunk a válaszra.

Még aznap este válaszoltak is, hogy kicsivel visszakorrigálva a vételárat, az már megfelelő lenne számukra is. Emanuele, akivel a levelezést folytattuk, hangsúlyozta, hogy egy nagyságrendileg ekkora összeget már ráköltöttek a ház rekonstrukciójára, a tető teljes felújítására, a földrengésbiztossá tételre, a homlokzati vakolásra, a belső lépcsőkre. Mi ezt, látva a házat kívülről, és a videót belülről, készséggel el is tudtuk hinni. Más kérdés, hogy ők olasz állampolgárként valószínűleg felvehettek felújítási támogatást vagy nagyon kedvezményes kamatozású kölcsönt. A térséget sújtó, 2009-es földrengést követően a régióban az épületeket az újjáépítés, illetve felújítás során földrengés ellen kötelezően biztosítani kell, amihez komoly támogatások voltak elérhetőek.

Pár napon keresztül még gondolkodtunk, beszélgettünk, végül elfogadtuk a kialkudott árat azzal, hogy még szeretnénk megnézni az ingatlant, amit megveszünk. Az igazat megvallva nem mindent sikerült a rajzok és a videó alapján rekonstruálni a házról. A hátsó részekről világítás hiányában csak homályos, sötét felvétel volt, pedig az tűnt a legizgalmasabbnak. Azt válaszolták, hogy semmi akadálya, de ők csak májusban érnének rá megmutatni, lehetőleg hétvégén. Ez számunkra is megfelelő volt, így végül abban maradtunk, hogy május 10-én, pénteken 11.30-kor találkozunk Anversában, a ház előtt. Ezután kölcsönösen telefonszámokat cseréltünk.

A következő másfél hónapban azon agyaltunk, hogyan tudnánk előteremteni ennyi pénzt – ha élőben is annyira megtetszik majd a ház... Mert nem, nem állt rendelkezésünkre ekkora összeg. Sőt, a lakás, amiben éltünk, jelzáloghitellel volt terhelt, még az elkövetkező 13 éven keresztül. Nem volt más olyan ingatlanunk, amit hirtelen pénzzé tudtunk volna tenni. Ráadásul, miután jó pár közösségi fórumon utánaolvastunk az olasz ingatlanvásárlás folyamatának, és járulékos költségeinek, rá kellett ébredjünk, hogy a teljes vételi költség úgy 20-25%-kal magasabb lesz a végére...

Kedv! Remények! Villák! – Isten véletek?